Az égre írj, ha minden összetört!
101 éve született Radnóti Miklós
Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és a költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja.
,,Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
Merengj el hát egy percre e gazdag életen…,,
A kiállításon ott vannak a költő levelei, a családi fotói, az első verseinek kéziratai, az iskolai értesítői, egyetemi indexei, tanárai feljegyzései róla, a szerelmének – feleségének írt vallomásai, eredeti részletek a Bori noteszből…
Szalai Sándor szociológus levele: annyi kétség és félelem után ismét bizakodni kezdtünk, a versek ereje is sugallta, hogy Miklósnak élni kell, él és visszajön. Egymásnak ellentmondó híreket hallottunk addig, s vártuk őt ismét. S aztán hónapok múltán a kezembe került egy újság: Új Élet címmel, tárgyilagos felhívás állt benne: Jelentkezzenek az Abdán meggyilkolt munkaszolgálatosok hozzátartozói!
Radnóti Miklós neve a 12. sorszámon szerepelt. Ez a hír vetett véget minden reményünknek.
Abda községben, valószínűleg több mint 60, hungaristák által meggyilkolt munkaszolgálatost exhumáltak. Valószínű, hogy ezek a munkaszolgálatosok Borból tértek vissza, és mint betegek maradtak Abdán, ahol a felszabadulás előtt magyar keretlegények gyilkolták le őket, a náluk talált, valószínűleg nekik címzett tábori lapokból ez derül ki. Az abdai tömegsírból a győri temetőbe került, egy deszkakoporsóba, az egyik legnagyobb, legtisztább költőnk megtöretett testének maradványai voltak, az utolsó versekkel, amely a végső üzenetet őrizték a koporsóban.
Elveszítettük őt: elveszett számunkra, elveszett a magyar jövendő számára, s ma már tudjuk költészetünk, egész kultúránk számára mit jelent alkotása, jó lenne, ha egyre többen tudnák: mit jelent alkotása, a haláláig őrzött tisztasága, ez sugárzó példa az egész nemzet erkölcsi – társadalmi öröksége.
Elveszítettük őt, mindannyian, akik életben maradtunk, s ez nemcsak vád lehet, hanem önvád: kinek –kinek a magáé. Megtettem érte mindent?
Minél tisztábban tesszük fel magunknak a kérdést, minél könyörtelenebb igazmondással válaszolunk, annál kevésbé fogunk még egyszer engedni a társadalmi méretű gyávaságnak, hazugságnak, fasizmusnak! Ezzel a tanítással ő ajándékozott meg bennünket, kemény, alig elviselhető ajándék, de gyáva, aki lemond róla.
Mire tanít a Bori notesz? Mire tanít ez a kis füzet?
A haza szemérmes szeretetére.
Mikor már szinte mindenből kitagadta a hivatalos haza, mikor prédának dobta oda, akkor is magához ölelte a haza, az otthon elérhetetlennek tűnő képeit ébren s álomban is. Ez a haza vonzotta, s persze a régi szelíd esték, Fanni, a haza minden fájdalommal, minden kegyetlen és szép ajándékával együtt. A haza, mert végül csak ez maradt: a magyar nyelv, a végső menedéke és bátorítása. Csak ez a költői nyelv maradt, hogy hűségét és szeretetét kifejezze. Halála előtti napokban írja, mondja hogy másnak e haza mit jelentett, valóban nem tudhatta, de hogy néki mit jelentett iskolába menet is az áhított haza, hanem a halál felé, azt ma már tudjuk…
Megrendítőbb, szemérmesebb, igazabb szeretetét a hazának aligha ismerjük.
A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.
Föld alól a föld felé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.
Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.
De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.
Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes, régi ízeket.
Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény